Bajcsy-Zsilinszky táborában

 

 

Bajcsy-Zsilinszky Endre és Féja Géza kapcsolatának külső történetét viszonylag könnyű összefoglalni. Féja Géza 1929-ben, még Esztergom-tábori tanár korában lett rendszeres cikkírója az Előörsnek, s hamarosan kitűnt, hogy ő a legjelentékenyebb a politikus környezetében (nem számítva az ún. „napkeleti bölcseket”, Zsilinszky baráti-politikai asztaltársaságát). Úgyhogy rövid idő alatt Zsilinszky bizalmas munkatársa, sőt, alvezérféléje lett, kapcsolatuk családiassá mélyült. Erős rokonszenv fejlődött ki nemcsak a két férfi, hanem Féja Géza felesége és Bende Mária (Mickó), Bajcsy-Zsilinszky Endre titkárnője, később élettársa között. Féja a gyermekét Zsilinszky iránti tiszteletből keresztelte Endrének. A szülést követő válságos napok elmélyítették a barátságot, gyermekágyi lázas feleségét Zsilinszky szállíttatta kórházba, az újszülöttnek pedig Bende Mária adott vért. A haláleset után Féja a Zsilinszky-lakás rendszeres vendége lett.[1] A családi kötelékből kioldódva (fia Léván nevelkedett, a nagymamánál) teljes emberként elkötelezte magát Zsilinszky mozgalmának; ezután kifejezetten politikai cikkeket is írt. 1932 márciusától ő szerkesztette az Előörs örökébe lépő Szabadságot, és irányította Zsilinszky pártirodáját is.[2] A Nemzeti Radikális Párt védőszárnya alatt megszervezte a Márciusi Fiatalok Szemináriumát. „Esztendőkön keresztül fenntartás nélküli barátság, sőt, talán annál is mélyebb érzések fűztek össze” – emlékezett vissza később.[3]

Együttműködésük zavartalannak ígérkezett, láthatóan jól egészítették ki egymást. Zsilinszky bízott Féjában, önálló mozgásteret – valaminő kultúrpolitikai szerepkört – biztosított számára. Féja tudott kezdeményezni, jó szónok volt, ugyanakkor feltétlenül vállalta és szolgálta Zsilinszky politikai vonalát. Bátorította Zsilinszky pártalapítását, a zászlóbontás után teljes energiával vetette bele magát a Nemzeti Radikális Párt szervezésébe. Az indulás nehéz körülményei között is igazolta, hogy lehet rá számítani. Joggal említhette tehát a külső szemlélő Németh László: „a párt két vezetője Zsilinszky és Féja”.[4]

Valami zavar, bizonytalanság azonban szinte kezdettől megfigyelhető Féja helyzetében Zsilinszky táborában. Hallgatólagos alvezéri és szerkesztői pozíciója sohasem legalizált, nem fűzte őt formális kötelék sem a laphoz, sem a párthoz. 1931-ben, amikor még felhőtlen a barátságuk, Zsilinszky környezete Hubay Kálmánt[5] léptette fel Féja ellenében, őt hozatták fel Miskolcról az Előörs szerkesztőjének. A kortársak tudni vélik, hogy a döntésnél „személyi elfogultságok is közrejátszhattak”, a „napkeleti bölcsek” Féja elől akarták „elzárni a szerkesztőséghez vezető utat Hubay beállításával”.[6] Zsilinszky „tudtomon kívül és kissé ellensúlyozásomra felhozta felelős szerkesztőnek az akkor még nem nyilas, de tehetségtelen és műveletlen Hubay Kálmánt” – emlékezett vissza élete vége felé Féja Géza erre a nyilvánvaló sérelmére.[7]

Amikor fél esztendő múlva Hubay Kálmán visszatért Miskolcra, újból előtérbe került Féja személye, a szerkesztőváltozást azonban csak egy kis hír tudatta,[8] Féja neve nem került fel a lapra, mint Hubayé. Ekkor sem stabilizálódott tehát a helyzete. Ám most már nem olyan egyértelműek az okok, mint korábban. Kodolányi úgy emlékezett, hogy 1934-ben Zsilinszky került ellentétbe Féjával: „Azt mondotta nekem, hogy nem kívánja többé igénybe venni Féja szolgálatait.”[9] Féja viszont időskori visszaemlékezésében cáfolta Kodolányi megállapítását: „Azt sem mondhatta neki Zsilinszky közös baranyai útjuk után, hogy lapjánál nem akarja tovább igénybe venni »szolgálataimat«. Én sohasem teljesítettem szolgálatot néki, viszonyunk merőben baráti volt, s a szerkesztésről már 1933-ban lemondtam, mivel ismét tanítanom kellett, s így a laphoz nem tudtam rendszeresen bejárni.”[10] 1933–34 tájt tehát már – „az írói szabadság jussa” nevében – Féja lazított a párton belüli szorosabb, politikai természetű kötelékein.[11] Ekkoriban már ő vonakodott a túlzott kötöttségektől. Zsilinszky viszont Hubay kiválása után kb. 1934 nyaráig számított rá. Lapja és pártja érdekében eljárt Hóman Bálint közoktatási miniszternél Féja áthelyezése és órakedvezménye érdekében. Féja 1933. március idusától került Esztergom-táborból Pesterzsébetre, a Széchenyi István Polgári Fiúiskolába, s 1934 februárjától kapott órakedvezményt „irodalomtörténeti kutatásaira tekintettel.”[12] Idejéből azonban láthatóan egyre kevesebbet fordított Zsilinszky lapjára és mozgalmára. 1933 nyaráig még több fontos cikket írt a Szabadságba Zsilinszky mellett, a pártmozgalom kiszélesítése és továbbfejlesztése érdekében. Ismét életre hívta a Márciusi Fiatalok csoportját. Önéletrajza szerint 1933 májusában azonban lemondott a szerkesztésről, csak Zsilinszky ismételt kérésére vitte tovább a lapot szeptemberig, az iskolai év kezdetéig.[13] A Szabadság kiadóhivatali változásai, a lap rendszertelen megjelenése, a költözések mind a nehézségekre utalnak.

Féja emlékirataiból nehéz az események időpontját követni. Egy helyütt beszámol arról, hogy elhidegülésük akkor vált eltávolodássá, midőn Zsilinszkynek „Zilahy segítségével lehetősége nyílott napilap és országos jellegű párt szervezésére. Zsilinszky kívánta ezt, majd midőn elérkezett a megvalósítás órája, elutasította.”[14]  Erre  valószínűle 1933 derekán kerülhetett sor. A Szabadság helyzete év vége felé rendeződött, Féja viszont ekkor már háttérbe szorult, a nevével csak főmunkatársként találkozunk a lapban, működése túlnyomóan irodalmi jellegű. Hamarosan rábukkanunk a belső szerkesztőségi feszültség leplezetlen jeleire is. 1934. február 18-án Féja arról nyilatkozott, hogy egy „kérdéses cikk a megjelenése előtt nem került a kezébe”, a március 15-i vezércikkével viszont S. P. (Simándy Pál) a korabeli sajtóban szokatlan módon – saját lapon belül – vitatkozott. Mindez a március 25-i számban történt, április 15-től Féja neve el-elmaradozott, a továbbiakban csak alkalmi szerzője a Szabadságnak, ahol az 1935-ös választások idején publikál ismét gyakrabban. Emlékezésében azt említi, hogy az Előörs–Szabadság korszaka 1934-ben körülbelül véget is ért.[15] Ezt követően írta a Régi magyarság című irodalomtörténetét, rendszeres szerzője lett más lapoknak, elsősorban a Magyarországnak, a felvidéki Kazinczy Szövetkezet lektora, a Magyar Írás irányítója, Győry Dezsővel és Tamás Mihállyal megalapították a pozsonyi Tátra Kiadót.

1933–34 tájt valami történhetett Zsilinszkyvel is, Féjával is, ami átszínezte, megváltoztatta a kapcsolatukat. A különféle visszaemlékezések többé-kevésbé megegyeznek abban, hogy a felhőtlen barátság, amely fölöttük és közöttük honolt, nem oly harmonikus többé, mint korábban. Féja megszűnt a Zsilinszky-ház gyakori vendége lenni, ehelyett egyre sűrűbben jelent meg a párthelyiségben („lent”), s egyre több a kritikai megjegyzése a „fentre”.

Féja szerint még a harmincas évek legelején érte sérülés a viszonyukat Tornyospálcán. Zsilinszky itt vett volna tudomást arról, hogy alvezére kitűnő szónok, tömeghatás elérésére képes. Ezután kezdett bizalmatlankodni, s panaszkodott barátainak Féja „forradalmi hevülete” miatt. Az egyik panaszos levelét a címzett megmutatta Féjának, aki azonnal telefonált Zsilinszkynek, s lemondott a szerkesztésről. Zsilinszky unszolására azonban ideiglenesen tovább vállalta, amíg nem találnak helyettest, „a hetekből hónapok lettek, majd egy év is eltelt.”[16] Mindez 1932-ben történhetett. A bizalom megromlására utal Talpassy Tibor is, szerinte is valamikor 1932 vége felé kezdődött. Korábbi visszaemlékezéseiben[17] Talpassy tüzetesen foglalkozott Féja és Zsilinszky kapcsolatával, végül azonban meglepő, új megvilágításba helyezte az eseményeket: a megözvegyült Féja, akinek felesége „lelki finomságban, férjéhez fűződő szelíd simulásában szinte mása volt Zsilinszky Mickójának”, udvarolni próbált a titkárnőnek. Talpassy szerint Zsilinszky azoktól, akik Bende Máriához közeledtek, „önkéntelenül eltávolodott”.[18] Így volt-e vagy sem? Talpassy az értesüléseit, mint bevallja, pletykákból szerezte, a háziszolga Kerecsényi Imre elmondásából. Mindenesetre több jel is arra mutat, hogy a zavar először valóban nem Zsilinszky és Féja között, hanem inkább köröttük keletkezett. Valószínűleg arról volt szó, hogy Zsilinszky titkárnője, Mickó és Féja között megromlott, sőt, ellenségessé vált a korábbi baráti, ideális összhang.[19] Azt nyugodtan kizárhatjuk, hogy Zsilinszky csalódott Féjában. Elutasította ugyan radikalizmusát és jakobinus szellemét, az elvi-alkati különbözőségük már a harmincas évek elején is felszínre kerülhetett. Nem valószínűsíthető azonban, hogy ez lett volna a bizalom elvesztésének, az elhidegülésnek az oka. Féja tehetségét Zsilinszky sohasem vonta kétségbe. 1937-es kimondottan haragos levelében a Féjának nyújtott korábbi támogatását mint „emberi és magyar kötelességét” értékelte, nem gondolta ekkor sem, hogy méltatlanra pazarolta volna.[20] Sőt, a szellemi mentorban a harag és bánki sértettség mellett láthatóan tovább élt a közös műhely iránti nosztalgia is. Féja újabb könyveit, amelyeket neki barátsággal dedikált, azzal a megjegyzéssel akarta visszaküldeni, hogy javítsa azokat ki. „Új könyve kusza, zavaros. Látszik, hogy nincsen, aki barátilag bírálja és figyelmeztesse tehetségére.”[21] Ezt a megjegyzést azonban végül Zsilinszky áthúzta a levelében. 1932 tájt tehát kettejük között legfeljebb a feltétlen bizalom repedezett meg egy személyes-érzelmi természetű ok miatt, s e repedéseket azután már könnyebben mélyítette minden Féjával szembeni fagyosság.

Lényegesebbnek tűnik, hogy 1933–34 tájban a háttérben megjelent két olyan személyiség, akiknek döntő befolyása lett a kapcsolat további alakulására: Zilahy Lajos és Kodolányi János. Zilahy 1934. március 4-től szerkesztőként jegyezte a Magyarország című napilapot, s Féja – aki jó barátságba került vele – ettől a számtól kezdve az újság rendszeres cikkírója. Megdöbbentő hatású riportsorozatban tárta fel az alföldi parasztság szociális állapotát. Írói-újságírói tevékenysége ekkor bontakozott ki igazán. S ekkor vált ismertté a neve. „Amit addig csak kis hetilapokban kiálthattam ki, most már széles nyilvánosságnak mondhattam el;”[22] „nem dobhattam el a lehetőséget, hogy országos napilapban tárjam fel a népsorsot” – írta.[23]

Féja Géza a Magyarország munkatársaként Zsilinszkyvel azonos mezőben mozdult tovább, szó sincs eszmei-, gondolkodásbeli fordulatról a pályáján, csupán az eszközei bővültek, nagyobb nyilvánossághoz jutott. Zsilinszky hetilapja, a Szabadság és a Zilahy-féle Magyarország irányvonala ugyanis sokban hasonló volt, s részben megegyezett a két lap munkatársi gárdája is. Az átalakított, megújított Magyarországot a Szabadság is köszöntötte: „A »Magyarország« [...] Zilahy Lajost, a kitűnő írót állította élére. Zilahy Lajos mindig magyar bátorsággal, komoly írói tehetséggel és tiszta emberi lelkiismerettel ragadta meg a magyar élet nagy kérdéseit. Vállalta a magyar író legszebb hagyományát, s oda állt az életbe, tudván, hogy a toll fegyver is, a fegyver pedig harcra kötelez. Az ő szellemi vezetése a »Fiatal Magyarország« teremtőerejének felszabadulását fogja jelenteni, tehát történelmi munkára vállalkozott, s ebben valamennyiünknek támogatni kell őt. A »Magyarország« a modern napisajtó legtökéletesebb eszközeivel fog harcolni a magyar jövőért. Minden magyar kérdés, minden társadalmi réteg, minden teremtő gondolat helyet s levegőt fog kapni benne. A sajtóra különösen nagy feladatok várnak a mai napokban, s örvendeznünk kell, ha hozzá nől ezekhez a feladatokhoz s méltó fegyverük lesz. Itt említjük meg, hogy március 3-tól fogva vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kodolányi János és Féja Géza is munkatársai a »Magyarországnak«.”[24]

A Szabadságnak ugyanebben a számában indította el Kodolányi János Levelek Kozma Miklóshoz, a Rádió vezérigazgatójához című cikksorozatát, amely a hatalommal való párbeszéd – a későbbi Új Szellemi Front – egyik tapogatózási kísérlete volt. A Szabadságnak abban a számában pedig, amelyet Gömbös és az írók találkozójának a napjaiban szerkesztettek, s 1935. április 21-én jelent meg, a Milyen reformot követelnek az írók? című összeállításban nagyjából a találkozón részt vevő írók nyilatkoztak. Kodolányi Fegyvertánc az „új szellemi front” körül című későbbi sorozata, valamint Féja Magyar jakobinus válasza bizonyítja, hogy az Új Szellemi Front utóvédharcai részben a Szabadságban folytak. A párhuzamosság a két lap között a németellenességben is érvényesült; a nemzeti szocializmus elleni hangolásban a Magyarországot fenntartó Est-konszern egzisztenciálisan is érdekelt volt. Mindemellett felfedezhető azért árnyalatnyi különbség a Szabadság – főként Zsilinszky és Szabó István nevéhez fűzhető – következetes németellenessége és a nyilvánvalóan korlátozottabb mozgásterű Magyarország visszafogottabb, külpolitikai bonyodalmat nem okozó iránya között. Végső soron mindkét lapban a Gömbös-kormánnyal való párbeszédkészség és határozott Hitler-ellenes szándék kapcsolódott egybe, amely 1934-ben rövidebb ideig még politikai realitásnak tűnt. A népi gondolat, amely eddig jószerivel csak Zsilinszky lapjában talált szálláshelyet, most otthont kapott a Magyarországban is, mégpedig „népi” és „urbánus” megkülönböztetés nélkül, színvonalas mezőnyben. A Zilahy szerkesztette Magyarország tulajdonképpen a perifériáról a nyilvánosság centruma felé hozta, egyben kibővítette és nívósabbá tette azt a sávot, amelyben a népi eszme és irodalom terjedhetett.

Féja mindemellett továbbra is dolgozott a Szabadságnak, a lap szerkesztésében részt vett, segítette a pártmozgalmat is, Zsilinszky híveként lépett fel. Ő javasolta például 1933 nyarán, miután Pakots József meghalt, hogy Zsilinszky legyen az Írók Gazdasági Egyesülete (IGE) elnöke.

Érdekes apróság, hogy Kodolányi János éppen Féja kezdeményezése nyomán ismerkedett meg személyesen is Zsilinszkyvel 1933 nyarán. Hamarosan közeli kapcsolatba kerültek. Miközben Féja visszahúzódott, Kodolányi meghatározó cikkíró lett a Szabadságban. Zsilinszky 1934 tavaszán Kodolányi János és Talpassy Tibor társaságában hosszabb baranyai utat tett. Féja és Kodolányi akkor már jó tíz éve ismerték, s nem igazán szívelték egymást. Pákozdy Ferenc szerint Féja (akkoriban Eötvös-kollégista társa) kérte meg, hogy ismertesse össze őket. „Ez meg is történt – de ők ketten nem barátkoztak össze. Kodolányi az úrifiút látta Féjában, mert nagy gyönyörű kézelőgombot viselt.”[25] Féja 1933 májusától (feltehetően még Zsilinszky és Kodolányi megismerkedése előtt) újra közeledett Kodolányihoz, több cikkben is nagy elismeréssel szólt róla, mint a fiatal írónemzedék egyik legtehetségesebb tagjáról. Zsilinszky táborában azonban láthatóan nem léptek szövetségre, s nem alakult ki barátságos viszony közöttük. Ideológiai-politikai egyéniségük formálódása, ellentétes irányú elmozdulása alapján ez érthető is: Kodolányi balról jött, sőt szélsőbalról, és kiábrándultan tartott jobb felé, Féja inkább jobbról jött és ez időben balra tartott.

A Zilahy–Kodolányi erőtérben fellépő – távolító – hatásokra változott meg 1933–34 tájt a Zsilinszky–Féja kapcsolat minősége, jellege. Korábban, 1929–33 között Féja szinte kizárólagos terepe Zsilinszky lapja és pártja volt, ő maga Zsilinszky alvezére. A tágabban vett elvi közösség, stratégiai egység mellett taktikai azonosság is jellemezte gondolkodásukat, baráti-elvi kapcsolatukban Féja alárendelte magát Zsilinszky kemény, parancsoló egyéniségének. 1933-tól kezdve viszont élete sodra egyre erősödött,[26] s kezdett túláradni a Zsilinszky szabta medren. Féja talán fel is értékelte önmagát a korábbiakhoz képest Zsilinszkyvel szemben, az egykori famulus kezdett erősebben ragaszkodni a saját álláspontjához. Az általános elvi azonosság mellett számos gyakorlati kérdésben eltért a véleményük, mind gyakoribbak a taktikai különbségek. Féja a továbbiakban már nem volt hajlandó mindig és mindenben alárendelni magát Zsilinszky, a párt és a lap érdekeinek. Az emlékezéseiből is érzékelhetjük ezt, midőn beszámol róla, hogy a Magyarországnak készülő cikkei anyagát a hét végén gyűjtötte, s „az irányt tervszerű országjárás, nem pedig Zsilinszky gyűléseinek a helye szabta meg.”[27] Féja egyre kritikusabban kezdte nézni Zsilinszky meg-megtorpanó pártmozgalmát. Nem fegyverhordozó többé, az írói szabadság nevében elhárította magától a mozgalmi megkötöttségeket. A kapcsolatuk azonban ezen az új minőségen belül rendezett, a személyes tónusa továbbra is szívélyes. Féja odaszámítódott Zsilinszky köréhez, a Szabadság cikkírója maradt, részt vett az 1935-ös választások előkészítő tanácskozásain és a kortéziában is. A kötelék azonban már nem olyan szoros, mint korábban, egy szabadcsapat lazasága fűzi csupán Zsilinszkyhez. 1934 tájt valaminő hallgatólagos megegyezéssel a pártvezér visszavette, Féja pedig odahagyta addigi, ugyancsak hallgatólagos alvezéri rangját és sohasem legalizált szerkesztői posztját. A tolla azonban továbbra is szolgálta Zsilinszky irányát mindaddig, amíg az együtt kezdett, és Féjától is ösztönzött pártmozgalom úgy kívánta. A napi taktikai kérdésekben azonban rendre a javaslataival ellentétes döntések születtek.

1935-ben a Nemzeti Radikális Párt és maga Zsilinszky Endre is vereséget szenvedett a tavaszi, sőt az őszi pótválasztáson is. A hajó, amelyben a közös célok felé indultak, zátonyra futott, nagy nehézségekkel küszködött a Szabadság is. Féja a kudarc láttán sok mindenben igazolva érezhette magát. Levált Zsilinszkytől, még pontosabb, ha azt mondjuk: nem követte a pártot feloszlató és lapját eladó Zsilinszkyt a kisgazdapártba, hanem új parasztpárt szervezését kezdeményezte a földmunkások, zsellérek – tehát az agrárproletariátus – érdekképviseletére. Ő volt, aki a későbbi Nemzeti parasztpárt gondolatát – a sajtóban legalábbis – elsőként vetette fel.[28]  1935 decemberétől – egy személyes összezördülés után – végleg megszűnt nemcsak elvi, hanem baráti-munkatársi közelségük és közösségük is. Féja nem járt el többé Zsilinszky asztaltársaságába, nem tartozott a tágabb környezetéhez sem. Távolságtartó, de nem ellenséges köztük a viszony, egészen az 1937-es nevezetes, egyesek által utólag mesterségesen felnagyított Áchim-afférig. Kapcsolatuk a korábbi sérülés, elhidegülés, eltávolodás lépcsőfokain ekkor jutott el a nyílt – nyilvános – összeütközésig.[29] Féja Kelet Népében, illetve Válaszban megjelent Werbőczy-, illetve Áchim-tanulmányából[30] Zsilinszky azt érezte ki, hogy volt híve egymás után „igazságtalan, tárgyilag meg nem alapozott s valósággal gyűlölködő támadásokat” intéz ellene.[31] A Válaszban közölt Áchim-portréja pedig egyenesen „közel jár a piszkolódáshoz.” Az ügy kapcsán „hűtlen baráti kezek”-ről is beszélt, s miután Féja Zsilinszky felháborodásáról értesülve „sem tartotta kutya kötelességének, hogy mentse magát”, Bajcsy-Zsilinszky Endre kijelentette: „én az ilyen emberrel nem állok szóba.”[32]

Féja 1937 januárjában valóban „megtámadta” Zsilinszkyt, amennyiben az ellentétes véleményt támadásnak tekinthetjük. Az történt ugyanis, hogy a Mai magyarok régi magyarokról című tanulmánykötetben deheroizáló írás jelent meg Werbőczy Istvánról egy szélsőségeiről ismert, később nyilassá lett történész, Málnási Ödön tollából. Zsilinszky, aki nagyra becsülte a Tripartitum megalkotójának jogérzékét, védelmébe vette Werbőczyt. Ekkor szállt vele közvetett vitába Féja. A Kelet Népe 1937. januári számában azt hangoztatta, hogy „kevés olyan »tiszta« ellenforradalmi egyéniség él a magyar történelemben, mint Werbőczi”, aki szerinte „a jobbágyság számára csak azokat a törvényeket és rendelkezéseket gyűjtötte össze, melyek a bosszúálló rendek vak gyűlöletének az »eredményei« voltak.”[33] Az írás az elvi, megítélésbeli különbségen, tehát a tiszta szellemi vitán túlmenően némi személyes élt is kapott, miután az akkoriban Zsilinszkytől kétségkívül balra álló, jakobinus hangoltságú, s a „történelmi realizmus” nevében fellépő Féja Zsilinszkyre burkoltan – neve említése nélkül – mint a történelem „szent” ködéből táplálkozót személyre utalt. Zsilinszky ugyan ekkor még nem számolt le teljesen az ellenforradalmi rendszerhez fűződő illúzióival, helyesen írják azonban a kortársai, hogy „az 1935-ös választás [...] – minden kudarca ellenére, vagy talán éppen azért – olyan erőforrássá vált Bajcsy-Zsilinszky Endre számára, hogy végleg leszámolva Gömbössel, újabb nagy lépést tett előre, egy következetes, demokratikus ellenzéki politika irányába.”[34] Nem kizárt, hogy egyebek között Féja „támadása” volt a kihívás, amely Zsilinszkyt még eltökéltebbé tette. 1937 februárjában Féját megnevezve ugyanis a következőket írta: „Megettem kenyerem javát, és arra a kis időre, ami még hátra van számomra, bizonnyal fogok tudni találni magamnak még akkor is teret a magyar népért való munkálkodásra, amire életemet letettem, ha ez a nép gonosz és hűtlen baráti mesterkedések hatása alatt engem megtagadna. S talán nincsen is messze az idő, hogy Isten segítségével megjelenik a könyvem, s akkor az én egykor annyira dédelgetett Féja Géza barátom mélyen és rettenetesen el fogja szégyellni magát.”[35]

A támadó élű Werbőczy-cikknél nagyobb súllyal esett latba Féja Áchim-tanulmánya, amelyben viszont mai szemmel nem találunk semmi bántót. Féja tőle szokatlan tárgyilagossággal, a személyeskedést kerülve foglalkozott Áchim halálával és a Zsilinszky családdal. Az Áchim L. András, a „parasztkirály” című tanulmány – a századforduló forradalmár parasztvezérének ábrázolása – új könyve, a Viharsarok egyik fejezete volt.  Folyóiratbeli kiemelését a Márciusi Front fellépése indokolta. Zsilinszky Endre nevét a tanulmányban Féja le sem írta. Zsilinszky felháborodásának is valószínűen nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Röviddel az eset után már ő mentegette Kodolányinak a Szabadság kiállását Féja, pontosabban a Viharsarok mellett. A saját sérelmét hamar félretette, méltatlankodása elcsendesedett. Elállt attól, hogy Féjával vitába szálljon, vagy közzétegyen egy ellen Áchim-portrét a Szabadságban.[36] Féja pedig – közvetett formában – elégtételt szolgáltatott neki. 1937 novemberében egy cikkében Bajcsy-Zsilinszky Endrét „a magyar népi kívánságoknak egyik legelszántabb” parlamenti harcosának nevezte. Emlékeztetett rá, hogy hosszú esztendők kemény küzdelmeinek emléke fűzte hozzá, a választási harcokban teljes erejéből támogatta, fájdalmasan élte meg méltatlan kibuktatását a képviselőházból.[37]

Az egész ügy jelentősége tehát annyi, hogy felszínre hozta Zsilinszky és Féja gondolkodásbeli különbségét, elveik és szellemi alkatuk eltérését. Az affér nyilvánvalóan emberileg növelte a távolságot, sebeket hagyhatott mindkét félben, de ezt követően is baráti dedikációval küldték meg egymásnak a könyveiket.[38] A Féja szerkesztésében megjelenő Kelet Népe kiemelten foglalkozott Zsilinszky Egyetlen út: a magyar paraszt! című könyvével, ennek közeli megjelenésére utalt a fentebb idézett Zsilinszky-levél. Nincs adatunk arra, hogy Zsilinszky a történteket később felhánytorgatta volna, s Féja sem vívott-vitatkozott vele többé, sosem támadta Áchim gyilkosaként, nem járatta le a felszabadulásért harcoló politikust. S ha el is került Féja Bajcsy-Zsilinszky táborából, nem álltak később sem szemben, ellenséges fronton.

Körülbelül ennyit lehet elmondani Bajcsy-Zsilinszky Endre és Féja Géza kapcsolatáról.

 

 

[1] Kortársak Bajcsy-Zsiliszky Endréről, i. m. 276–278. old.

[2] Féja Géza Lapszélre. i. m. 47. old.

[3] Uo. 86 old.

[4] Németh László Nemzeti radikalizmus. A minőség forradalma. Magyar Élet, 1942.  IV. kötet 15. old.

[5] Hubay Kálmán (1902–1946) újságíró, nyilaskeresztes politikus, háborús bűnösként kivégezték.

[6] Talpassy Tibor A reggel még várat magára. Gondolat, 1981. 53. old.

[7] Lapszélre, i. m. 86. old.

[8] Szabadság I. (V.) évf. 1. (13.) sz. 2. old.

[9] Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről, i. m. 134. old.

[10] Lapszélre, i. m. 112–113. old.

[11] Uo. 145. old.

[12] A pesterzsébeti magyar királyi állami gr. Széchenyi István Polgári Fiúiskola Értesítője az 1932-33., 1933-34., 1934-35. tanévről.

[13] Lapszélre, i. m. 113. old.

[14] Uo. 147. old.

[15] Szabadcsapat, i. m. 313. old.

[16] Lapszélre, i. m. 145–146. old.

[17] A reggel még várat magára, Gondolat, 1981; A holtak visszajárnak, Magvető, 1971; Betöltötte hivatását, Magvető, 1975.

[18] Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről, i. m. 280–282. old.

[19] Uo. 279. old.

[20] Uo. 225. old.

[21] OSzK kézirattár

[22] Szabadcsapat, i. m. 316. old.

[23] Lapszélre, i. m. 113. old.

[24] Szabadság, 1934. március 11.

[25] Pákozdy Ferenc Vádló és vádlott is én vagyok, Kossuth, 1984. 53. old.

[26] Lapszélre, i. m. 146. old.

[27] Lapszélre, i. m. 113. old.

[28] Féja Géza Magyar parasztpártot! Válasz, 1936. 1. sz.16. old.

[29] Lapszélre, i. m. 145., 147–148. old.

[30] Werbőczi, Kelet Népe, 1937. 1. sz. 20-24. old.; Áchim L. András, a „parasztkirály”. Válasz, 1937. 2. sz. 61-69. old.

[31] Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről, i. m. 224. old.

[32] Uo. 225., 224., 234. old.

[33] Werbőczi, i. m.

[34] Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről, i. m. 124. old.

[35] Uo. 229. old.

[36] Bajcsy-Zsilinszky Endre levelei Kodolányi Jánoshoz. Közli Vigh Károly. Tiszatáj, 1986. 6. sz. 41-58. old.

[37] Féja Géza Találkozásom Gömbös Gyulával. Magyarország, 1937. november 7. 5 old.

[38] Féja Géza hagyatéka.