Az Új Szellemi Fronton

 

 

Az Új Szellemi Front igen érzékeny, fájó pont, „mint eleven tüske élt barát és ellenség testében.” „Sokáig puszta említése is kockázatos volt: régi vitákat és ellentéteket idézett fel, amelyek valamikor mély sebeket ejtettek [...] Nem csoda, hogy az ellenfelek  az  elmúlt  negyedszázadban  a  politikai  viták  alkalmával is  legfeljebb  csak  rövid,  sokat  sejtető  utalásokkal  emlékeztették – ha ennek szükségét érezték – a Szellemi Front egykori résztvevőit 1935 tavaszára.”[1]

Ilyen „emlékeztető”, megfelelő pillanatra tartogatott, „sokat sejtető utalás”, midőn a „baráti kör” Féját az Új Szellemi Front „egyik bábájaként” marasztalta el: szállítani akarta a népi írókat „a totális fasiszta rendszer kiépítésére törekvő miniszterelnöknek.”[2]

Az Új Szellemi Front történetét Lackó Miklós írta meg tárgyilagos, tényeket és tanúkat szembesítő, higgadt módszerrel.[3] Így könnyű utánanéznünk, hogy mi is történt valójában, milyen szerepet játszott az eseményekben Féja Géza.

Az Új Szellemi Front szűkebb értelemben Zilahy Lajos 1935. április 14-én, a Pesti Naplóban közzétett Új Szellemi Frontot! című cikke és a nyomán kibontakozó három hetes sajtóankét volt a Magyarországban, amelyen szociális kérdésekkel foglalkozó írók vettek részt, sorrendben Illyés Gyula, Kodolányi János, Szabó Lőrinc, Sárközi György, Tamási Áron, Nagy Lajos, Féja Géza, Pap Károly és Németh László. Az ankét 1935. május 4-én zárult le egy szerkesztőségi jegyzettel. Közben került sor április 16-án Zilahy Lajos villájában Gömbös Gyula miniszterelnök és hét (mások szerint nyolc) író találkozójára. A résztvevők: Móricz Zsigmond, Németh László, Illyés Gyula, Féja Géza, Tamási Áron, Szabó Lőrinc, Németh Imre és a házigazda Zilahy Lajos, esetleg Kerék Mihály.

A történetírás a – tágabban értelmezett – Új Szellemi Fronthoz számítja a találkozóhoz vezető hosszabb folyamatot is, amelynek előzményei Gömbös Gyula miniszterelnök kinevezéséig nyúlnak vissza.[4] Ez idő tájt az új irodalom fiatal tehetségei, a szerveződő népi írói gárda körül társadalmi mozgalom alakult ki. Ez vezette a hatalmi elit legszínvonalasabbjait (Kozma Miklóst például), hogy az eddigi irodalompolitikán változtatva a mozgalmat integrálják. Az írókban felcsillant a remény, hogy az irodalom a politika szellemi megalapozója és előrehajtó ereje lehet; így alakult fokozatosan közöttük és a Gömbös-kormány között a találkozót előkészítő kapcsolat. A sajtóankéton, illetve a személyes találkozón – Móricz, Nagy Lajos és Zilahy Lajos mellett – a népi írók ún. „harmincas” nemzedékének reprezentánsai vettek részt. Kodolányit, aki a sajtóankét résztvevője, a „front” tagja volt,[5] a személyes találkozóra Zilahy nem hívta meg, amiben ő Féja kezét gyanította. Ugyancsak nem volt jelen Bajcsy-Zsilinszky Endre sem, akit valószínűleg meg sem hívtak, bár egyesek szerint a választási visszaélések miatt ő utasította el a részvételt.[6] Bűnjelként szokták felmutatni utólag, hogy a találkozó résztvevői között, „hiába keressük [...] Kovács Imre nevét, hogy ne is említsük a szocialistákat (Erdei, Darvas).”[7] A népi mozgalom fiatalabb szárnya, a „huszonévesek” nemzedéki pozíciójuk miatt még nem jöhettek számításba. Távolmaradásuk nem magyarázható olyan világnézeti okkal, amely a mozgalom későbbi jobb- és balszárnyra tagolódásában szerepet játszott, s így nem is fordítható a résztvevők ellen.

A találkozón semmiféle megállapodás nem történt Gömbös és az írók között. A tervezett félórásnál lényegesen hosszabbra nyúlt, puhatolózó jellegű beszélgetés kezdetén az írók sorra felszólaltak és ismertették reformjavaslataikat. Láthatóan készültek az összejövetelre, feltehetően előzetesen egyeztették, ki miről beszél majd: „leplezetlen őszinteséggel elmondottuk véleményünket és meggyőződésünket. Szó sem volt arról, mintha bármiféle szempontból felkínálkoztunk volna; egyáltalán nem ilyen hangnemben folyt a beszélgetés” – írta 1941-ben Féja Géza.[8] A hangnemet rekonstruálhatjuk a Szabadságban április 21-én, tehát a találkozó után öt nappal közölt összeállításból, amelyben zömmel a részt vevő írók nyilatkoztak arról, hogy milyen reformot követelnek. Féja a népe iránt elkötelezett író történelmi  jelenlétét  igényelte,  szó  szerint  a  következőket mondta: „A magyar írók már évek óta tudják és vallják, hogy a magyar kultúra ügyét csakis ős kultúrközösség szervezésével menthetjük meg. Az egész Dunavölgyében a föltörekvő rétegeké, elsősorban a föltörekvő parasztságé a jövő, s az írónak a jövő mellett kell állania. A magyar irodalom amúgy is mindenkor teljes komolysággal vállalta az országépítés gondját és gondolatát. Ma is ott akar lenni ennél az építő munkánál egész szellemi erejével. Mit követel? Szabad utat népéhez és szabadságot, hogy népe élén állhasson, hogy népe vágyait és követeléseit szabadon megfogalmazhassa, hogy ne kössék le alkotó kezét és harcos karját. E nélkül csonka marad a magyar irodalom és csonka, szegényes lesz a hirdetett reformkorszak, s az egész magyar élet.”[9]

A találkozón kialakult hangulatból, a kölcsönösen tartózkodásból nyilvánvaló lett mind Gömbös, mind az írók előtt, hogy szorosabb együttműködésre nem kerülhet sor.[10]

Szó esett a választási visszaélésekről is, egy időre Zsilinszky kibuktatása lett a téma. Zsilinszky belső sértődöttségét utóbb enyhítette, hogy az írók kiálltak mellette. „Jólesően vette tudomásul, hogy Illyés, Németh László és Tamási szilárdságával bizonyos mértékig elégtételt szolgáltattak neki.”[11] Talpassy Tibor visszaemlékezésének apró ellentmondása, hogy név szerint nem említi Féját azok között, akik a Gömbössel való találkozón kiálltak Zsilinszky mellett, noha elismeri: „az írók egyöntetűen harcosan viselkedtek”.[12] Az évek során e kis „elhallgatás” sejtetéssé, majd nyílt váddá torzult Barcs Sándor kezén, aki valótlanul azt állítja, hogy: míg az írók „eltépték a babaruhát”, Féja hallgatással asszisztált Gömbösnek.[13] Lackó kimutatta: „Főleg Tamási, Féja és Illyés állt ki erősen  Bajcsy-Zsilinszky mellett.”[14]

Féja a találkozó előtt beszámolt a Magyarországban „a nyílt választás embervásáráról”, az erőszakról, s arról, hogyan utasították ki őket Tamásival együtt a vásárosnaményi járásból.[15] A találkozó után is vissza-visszatért a választásokra,[16] azt hangsúlyozva, hogy „kevés parlamentből szorultak ki olyan teljesen s olyan végzetesen” „a magyar szellem független és hősi harcosai”, „a feltörekvő parasztság legjobbjai”, „a magyar munkásság válogatott küldöttei” – „mint a jelenlegiből s helyükbe a közigazgatási dzsentri mezei hadai és a keresztény kurzus félretolt várományosai tódultak.”[17] Az idézetből is látszik, hogy Féja (Kodolányihoz hasonlóan) nem esetileg, hanem politikai exigenciaként foglalkozott a terrorválasztásokkal. A tarpai eseményeket, az ún. Kenyeres–Kaufmann ügyet nem ők szellőztették; ezt a „lejbzsurnalisztai” feladatot a Szabadságon belül a fiatalabb munkatársak (Talpassy, Antalffy) látták el. Az újságírásban addigra kivívott helyüknek megfelelő természetes munkamegosztás ez, ami alapján nem állíthatjuk, mint Antalffy több írásában is, hogy Féja az 1935-ös választásokon nem támogatta Zsilinszkyt,[18] aki maga írta meg, hogy Féja „erősen dolgozott” a megválasztása érdekében,[19] s ez érvényes mind a tavaszi, mind az őszi időszakra.[20] Midőn Féja „a magyar szellem független és hősi harcosairól”[21] írt, mindenki tudta, hogy Zsilinszkyre gondol, számára azonban már nem a személy, hanem az általánosítható politikai tapasztalat a fontos. Az ősszel megismételt választás után, amelyről Tarpa népe Zsilinszky Endre mellett  címmel riportban számolt be,[22] Zsilinszky méltatása után nyíltan levonta azt a bátor következtetést, hogy radikális választójogi reformra van szükség: „Bereg-Szatmárban csaknem a szavazatok fele a radikális és a kisgazdapárt jelöltjeire esett. S végeredményben öt Nep [Nemzeti Egység Pártja, kormánypárti], képviselő jött be, az ellenzék pedig »megsemmisült«. Fenntartható ez a választási rendszer? Aki csak egyszer is végigéli a nyílt választás harcait, örök életére megundorodik tőle. Ez a nép komoly és döntő fontosságú magyar politikát csinált, mint Rákóczi népe már századokkal ezelőtt. S 1920 óta minden választás egy-egy sebet ejt fejlett, kitűnő politikai ösztönén. Nem a legmagasabb értelemben vett nemzeti vagyon csorbítása ez?” Erről a cikkről állította Antalffy, hogy Féja „lehúnyta szemét a gömbösi gazságok előtt”; „tömény kormánypárti szemlélettel” számolt be az eseményekről.[23]

Lackó Miklós könyvéből az szűrhető ki, hogy Féja nem lehetett az Új Szellemi Front „bábája” (hozzátehetjük: ehhez nem is elég jelentékeny a pozíciója ekkor), sőt, a kapcsolatfelvételt éppen egy ellene irányuló Németh László-írás ösztönözte. Kozma Miklós – aki az uralkodó körökből elindítója a dialógusnak – a Sznobok és parasztok című cikke nyomán kezdett érdeklődni Németh után, feltehetően azért, mert „elutasította nemcsak a paraszt-mitológia, hanem a paraszt-radikalizmus gondolatát is, s az szembefordult a parasztság politikai szervezésének, általában a politikai mozgalomnak az eszméjével.”[24] Féja ekkoriban az ellenzéki pártmozgalom híve. Az Új Szellemi Front eszméje viszont éppen azt jelezte, hogy a népi írók között a politizáló kultúrmozgalom került előtérbe.[25]

Lackó Miklós vizsgálataiból kiviláglik az is, hogy maga az Új Szellemi Front – tágabb és szűkebb értelemben egyaránt – fél évvel Zsilinszky és Féja 1935. decemberi szakítását megelőzően „feloszlott”. A Gömbössel való találkozás és a Magyarország ankétja tehát: „nem kezdete, hanem inkább csúcspontja, de egyúttal befejező szakasza” politika és irodalom 1933 tájt elkezdődött kapcsolatfelvételének.[26] Feltéve, hogy Féja valaha is „Gömbös felé tájékozódott”, e közeledés 1935. április–májusig mindenképpen lezáródott. Nem egészen érthető, hogyan is lehetett volna tehát 1935 őszén „nyakig benne Gömbös Új szellemi frontjában,”[27] amikor e front már nem létezett; s lassú reflexre vallott volna, ha e tavaszi „kalandért” Bajcsy-Zsilinszky Endre csak fél-háromnegyed év múlva „hordta volna le keményen” Féját.[28] A találkozót követő időből ugyanis nincsenek jelei komolyabb szemrehányásnak, noha az ekkor indokoltabb lett volna. Vagy talán Féja ezután szegődött volna Gömböshöz (és az „Új szellemi front” kifejezés csak tévesztés)? A közös „lepaktálás” (netán: „csatlakoztatás”, „átállítás”?) kudarca után egyedül dezertált a felbomlott frontról? 1935 második felében sodródott „Zilahy Lajos köpönyege alá bújva” Gömbös táborába?[29] Féja további útja erre a kérdésre egyértelmű, elutasító választ ad, az imént idézett választási cikkeiből azonban nyilvánvaló, ilyesmit feltételezni is abszurdum, még ha Féja 1935 áprilisáig – Zsilinszkyhez hasonlóan – illúziókat táplált is Gömbös reformpolitikáját illetően. Közbevetőleg érdemes felvillantani: mennyi gúnnyal, szarkasztikusan ábrázolta Féja Gömbös reformifjait, akik közé állítólag annyira vágyakozott, sőt, már – 1935 novemberében, egy hónappal a Zsilinszkyvel történt szakítás előtt – állítólag nyakig el is merült közöttük: „Az uralkodó párt palotájának csaknem minden ablaka világos [...] A készülődő közéleti fiókák honában vagyunk. Beérkezettek tarkítják őket. S egyre jobban látom, hogy milyen furcsa világ ez. A tollforgatók világában nyers, de tiszta őszinteség uralkodik. Itt pedig: mintha gondosan begyakorolt, tükör előtt kipróbált mozdulatokat végeznének a »föltörekvők«. Egyik édesen csucsorítja a száját s szinte meghosszabbítja arcát az uralkodó napok, illetve csillagzatok felé [...] Mi Petőfivel sóhajtottunk: »Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága? «”[30]

Az Új Szellemi Front „történelmi pletykák és ellenőrizhetetlen mendemondák világából”[31] kiemelt eseményeire nem lehet tehát Féja „árulásának” a vádját felépíteni. A vád pedig arra épül, ám egy sajátos, a korabeli baloldali támadásoktól eltérő, de nem egészen idegen nézőpontból. Az ügynek van ugyanis egy kifejezetten Bajcsy-Zsilinszky vonatkozása is.

A tágabb értelemben vett Új Szellemi Front előkészítésében Bajcsy-Zsilinszky Endre lapja, a Szabadság is szerepet játszott. Bizonyos párhuzamosság figyelhető meg a Szabadság és a Magyarország irányvonala között. A Zilahy körül toborzódó gárda Zsilinszky híveiből, részben legbelső táborából került ki. Féja Zsilinszky „jóváhagyásával kezdett Zilahynak dolgozni”, aki a pálfordulásról pusmogókat leintette. „Kijelentette, nincs Féja magatartásában kifogásolnivaló, vele történt előzetes megegyezés alapján történik minden.”[32] E párhuzamosság mindaddig tartott, mígnem „1935 áprilisában azután a körülmények sajátos összejátszása miatt nyíltan is feltárult a különbség ellenzéki pártmozgalom (Zsilinszky) és politizáló kultúrmozgalom (Új Szellemi Front) között.”[33] Kicsit érthetőbben, egyszerűbben és nyersebben: arról volt szó, hogy a brutális választás után lejárt a barátságos várakozás ideje Gömbössel szemben, Zsilinszky végleg meghasonlott és szembefordult vele.

Az események eléggé ismertek: az országgyűlés feloszlatására, tehát belpolitikai fordulatra készülő Gömbös 1934 decemberében meghívta – az utcáról magával vitte – budatétényi kúriájába Zsilinszkyt, akihez régi ismeretség, a húszas évek végéig elvbarátság és közös fajvédő politikai múlt fűzte. Gömbös megmutatta neki a gazdaságát, ott marasztalta vacsorára is. Zsilinszky, aki ellenzéki pártvezér volt, a miniszterelnök közeledése és a régi barátságos hang alapján arra számított, hogy a belpolitikai fordulat kedvez pártjának, a kormány nem gördít akadályokat a parlamentbe kerülése elé.[34] Közvetlenül a választások előtt azonban Gömbös a mandátumokat a kormánypártba lépéshez kötötte. Ajánlata erősen megosztotta Zsilinszky vezető párthíveit. Zsilinszky (vele tartott Kodolányi) visszautasította, mások fontolóra vették. Azt javasolták, hogy trójai faló módján egységespárti jelöltként nyomuljanak a parlamentbe, s ott a pártharcok szokásainak megfelelően disszidáljanak az ellenzékhez. E csoporthoz tartozott többek között Erőss János és Féja Géza. Zsilinszky hajthatatlan volt, így az ő álláspontja győzött.[35] A nemzeti Radikális Párt a választásokon nem szerzett mandátumot, magát Zsilinszkyt is kibuktatták, mint írta: „Gömbös engem megállapodásunk ellenére pártommal együtt kiütött az országgyűlésből.”[36] Ezt követően tette le vitézi rangját, s fordult szembe végleg egykori barátjával. A látszat, legalábbis a fenti összefoglalás alapján azt sugallhatja, hogy a szakítást a sérelem és a személyes kudarc motiválta: „a mandátumot, mely isteni és emberi törvények szerint” (saját szavait idézve) Zsilinszkyt illette meg, „hazugságokkal és lélekvásárlással” „egy szélhámos szénügynök álnéven” elorozta tőle, kilopta a zsebéből.[37] E látszattal ellentétben, s a valódi mély felháborodással, haraggal és sértettséggel együtt cikkek egész sora, markánsan megfogalmazott politikai gondolatai igazolják, hogy Zsilinszky elvi alapon fordult szembe az egységesítő, egypártrendszert kialakító, az ellenzéket elsorvasztó irányvonallal – a magyar demokratikus történelmi hagyományok jegyében.

Gömbös csatlakoztató ajánlata, ennek vitája s Féja fontolgató álláspontja nem ment túl a párttaktika egyik lehetséges lépésének a mérlegelésén. Az eltérő javaslatok nem okoztak feszültséget. Féja elfogadta Zsilinszky döntését. Ő volt az, aki a párt nevében „válaszolt” Gömbösnek, s politikai érvekkel indokolta meg, hogy közös platform híján nem állhatnak a nemzeti egység zászlaja alá, további agitatív cikkekkel is erősítette Zsilinszky politikai vonalát.[38]

Annál inkább feszültséget okozott az április 16-i, tehát Zsilinszky kibuktatásának szinte másnapján sorra került találkozó Zilahy villájában Gömbössel, illetve Zilahy Lajos két nappal korábban írt, Pesti Naplóban megjelent Új Szellemi Frontot! című cikke, amely mintegy ideológiailag készítette elő a találkozót, s kiolvasható  volt  belőle  akár  a  Gömböshöz  csatlakozás  szándéka is.

A találkozó ténye és híre megzavarta Zsilinszkyt, hisz a résztvevők mind a hívei voltak, a választási kudarc, a vereség óráiban eddig arra hivatkozhatott legalább, hogy „a magyar fiatal irodalom és szellemiség színe-java – trianoni határokon innen és túl” mögötte áll harcaiban, amikor szellemi konflislovak próbálják eltapodni.[39] A zavarát növelte, hogy a környezetéből csak Féja Géza volt jelen a találkozón, akit munkatársainak egy része jó ideje gyanakvással nézett, átállásról pusmogtak. Hiteles beszámoló híján nem tudhatta, személye elleni támadásról van-e szó; Gömbös a mandátuma után most legértékesebb híveitől is meg akarja fosztani? Esetleg közülük próbálja valaki átcsábítani társait a győzelmét triumfáló Gömböshöz? Rossz sejtelmeit erősítette, hogy Kodolányit, aki az egységespártba-lépés vitájában mellette állt, meg sem hívták. A gyanakvás egy pillanatra kétes megvilágításba helyezte Féja érvelését: lehet, hogy a „látszat-belépéssel” nem is Gömböst, hanem őt akarta kijátszani? A korabeli hangulatot, Zsilinszky és tábora elbizonytalanodását, a lábra kelt hírek, mendemondák légkörét jól érzékelteti Talpassy kései beszámolója: „Táplálhatta Zsilinszky gyanúját a találkozó összehívása körül keringő sok mendemonda is. Tény, hogy máig tisztázatlan, voltaképpen ki kezdeményezte a találkozót. Szabó Lőrinc mellett másokat is emlegettek értelmi szerzőként. Némelyek tudni vélték, hogy a hatalom felé mindig összeköttetést kereső és találó Zilahy »ment a miniszterelnök elé«, mások szerint nem Szabó Lőrinc, hanem egy, a megegyezésre szintén hajlamos csoporttag [nyilván Féjára céloz a szerző], mozgatta figuraként az udvarképes Zilahyt, utóbb azonban annak a változatnak volt a legnagyobb hitele, hogy ködösítés céljából Gömbös környezetéből röppentették fel a szállongó híreket, valójában azonban a murgai tanítófi [Gömbös] szándékai szerint történt minden. Ez a legvalószínűbb változat. Így tájékoztatta akkor Zilahy a tőle érdeklődő Németh Imrét.”[40]

A beszámolóból látszik, hogy Zsilinszky nem igyekezett rövidre zárni a szóbeszédet. Hívathatta volna azonnal Féját, hogy első kézből értesüljön a történtekről. Alkalmat adhatott volna neki, hogy tisztázza magát a gyanú alól. A kapcsolatuk azonban a sérülés, elhidegülés fokozatain egy éve már az eltávolodás szakaszába jutott. Ha régi még a barátság, ha rendíthetetlen a bizalom és teljes az együttműködés, mi sem lett volna természetesebb, hogy Féja az Áfonya utcából egyenesen a Bethlen-udvarba siessen, s elsőként számoljon be Zsilinszkynek a történtekről. Az a laza szabadcsapat azonban, amely őket ekkor egybetartotta, nem ismert már gesztusokat.

 

 

 

[1] Lackó Miklós Az Új Szellemi Front történetéhez. Válságok és választások, Gondolat, 1975. 53., 52. old.

[2] Antalffy, Egy könyvkritika margójára, i. m.; uő. Új Tükör, 1982. május 9. 45. old.

[3] Lackó, i. m.

[4] Uo. 55. old.

[5] Kodolányi János Fegyvertánc az „új szellemi front” körül. 1-4. Szabadság, 1935. május 12. 4. old., május 19. 4. old., május 26. 4. old., június 2. 4. old.

[6] Lackó, uo. 125. old.

[7] Barcs, i. m.  80. old.

[8] Féja Géza A Márciusi Front hiteles története. Magyar Út, 1941. április 10.

[9] Milyen reformokat követelnek az írók? Féja Géza, Illyés Gyula, Kodolányi János, Márkus László, Nagy Lajos, Németh Antal dr., Németh László, Szabó Lőrinc, Tamási Áron és Zilahy Lajos nyilatkozata. Szabadság, 1935. április 21. 3. old.

[10] Lackó, i. m. 125-130. old.

[11] Talpassy, A holtak visszajárnak, i. m. 38. old.

[12] Talpassy, A holtak visszajárnak, i. m. 38. old.

[13] Barcs, i. m. 80. old.

[14] Lackó, i. m. 127-128. old.

[15] Féja Géza Tiszántúli riport a nevezetes vasárnapról, Magyarország, 1935. március 3.

[16] Féja Géza Vének csatasora, Szabadság, 1935. április 21. 5. old., Bogárgyűjteményemből, Szabadság április 28. 5. old., Társadalmi váltógazdaság, Szabadság, 1935. május 5. 5. old., A kis bögre, Szabadság, 1935. május 26. 3. old.

[17] Társadalmi váltógazdaság, i. m.

[18] Antalffy, Egy könyvkritika margójára; uő. Új Tükör, 1982. május 9. 45. old.

[19] OSZK kézirattár

[20] Féja Géza Tiszántúli riport a nevezetes vasárnapról, Magyarország, 1935. március 3.; uő. Tarpa népe Zsilinszky Endre mellett, Magyarország, 1935. november 6.

[21] Társadalmi váltógazdaság, Szabadság 1935. május 5. 5. old.

[22] Magyarország, 1935. november 6,

[23] Antalffy, A féloldalas Féja i. m.

[24] Németh László Mi történt. Tanú, 1935. II. 107. old.

[25] Lackó, i. m. 95. old.

[26] Lackó, i. m. 54. old.

[27] Antalffy, A féloldalas Féja i. m.

[28] Antalffy, Új Tükör, 1982. május 9. 45. old.

[29] Talpassy, Kritika, 1982. 7. sz. 22. old.

[30] Féja Géza Megkezdte működését a nemzeti egység munkaközössége. Magyarország, 1935. november 20.

[31] Lackó, i. m. 125. old.

[32] Talpassy, A reggel még várat magára, i. m. 72. old.

[33] Lackó, i. m. 96. old.

[34] Lackó, i. m. 116. old.

[35] Lackó, i. m. 114. old.

[36] OSZK kézirattár

[37] Bajcsy-Zsilinszky Endre Reformnyavalygás, Szabadság, 1935. április 21. 1. old.

[38] Féja Géza Nemzeti ellenzék, Szabadság, 1935. március 17. 7. old.

[39] Bajcsy-Zsilinszky, Reformnyavalygás, i. m.

[40] Talpassy, A holtak visszajárnak, i. m. 32. old.