Az Áchim-ügy

 

 

Féja Géza indulatos, haragjában judíciuma elvesztésére hajlamos alkat volt; nem hangzik tehát egészen hihetetlenül, hogy a Szabadság szerkesztőségéből „kirontva” gyilkosnak nevezte Zsilinszkyt. Az indulatok lángján fölkóválygó-fölkavargó s a kortársi fülekbe visszahulló szavaknál mérvadóbb azonban az írás, a Viharsarok Áchim fejezete. Kérdés, vajon igazolja-e a „baráti kör” beállítását, amelyet közülük sokan sokféleképpen variáltak, de a lényege egy és ugyanaz: Féja Zsilinszkyt tartotta Áchim gyilkosának, s ezt célzatosan, bosszúból teregette elő, ezzel politikailag lejáratta őt.

Áchim és Bajcsy-Zsilinszky Endre sorsvonala egy pontban tragikusan találkozott. Áchim halála olyan „folt” a Zsilinszky-életrajzon, amelyet a hívei megpróbáltak onnan eltüntetni, azt állítva, hogy Áchim maga volt a felelős a történtekért. Ő hívta ki maga ellen a sorsot terrorista módszereivel, halálával egy dúvadtól szabadult meg a helyi társadalom. A nyilasok az Áchim-üggyel a már érett politikust bűnözőként akarták lejáratni. Amikor 1942 decemberében a délvidéki vérengzések miatt Zsilinszky interpellált, és a nemzet lelkiismeretére hivatkozva a tettesek felelősségre vonását követelte, megzavarták a beszédét, Áchim meggyilkolását olvasták a fejére és követelték az eltávolítását a parlamentből. A mindkét történelmi személyiség érdemeit és értékeit elismerő álláspontot többek között Zsolt Béla és Féja Géza képviselte. „Én szeretem Zsilinszkyt, de Áchimot is – mindkettőt a maga helyén. Zsilinszky meghalt valamiért, Áchim ugyanezt tette. Az én történelmi csillagrendszeremben mindkettő sajátos fénnyel világít” – írta Féja a Lapszélre című könyvében.[1] Áchimot jelentős történelmi személyiségnek tartotta, a tragikus végű dulakodás szerinte komoly politikai-közéleti értékpusztulással járt. Féja nem tekintette Zsilinszkyt vétlennek, mintha Áchim vesztéhez nem lett volna semmi köze, de gyilkosnak sem. A parasztvezér sorsa miatt sohasem járatta le Zsilinszky politikai küzdelmeit. Úgy tartotta viszont, hogy mozgalma kiszélesítése érdekében Zsilinszkynek „el kellett volna mondania nyilvános gyónását”, ezzel „adósa volt a parasztságnak.”[2] Féja Zsilinszky életét nagy ívű sorként értelmezte: emberi nagyságát növelte, hogy az Áchim-tragédiától az emberi–politikusi helytállás mártíriumáig ért fel. Ifjan vétkezett, de vétkét egész életével (nemcsak halálával) jóvátette. Féja az 1970-es években drámát készült írni, amelyben Áchim és Zsilinszky tragikus kapcsolatát katarzisba, kiengesztelésbe akarta vinni. A tervezett mű felidézte volna Áchim és Bajcsy-Zsilinszky végső perceit; „az utolsó pillanatban Zsilinszky és Áchim megértik egymást. Lehet, hogy így történt, én hiszem, hogy amikor szegény Bajcsy-Zsilinszkyt a bitófa alá vezették és a cella ajtajánál őrt álló katona sírni kezdett, akkor Zsilinszkyben föloldódott minden, és megtörtént ennek a két nagy történelmi embernek a megbékélése. Én mindig az értékek egyezsége mellett voltam és vagyok. Nem az a célunk, hogy a nép, nemzet értékeit szembeállítsuk, egymás ellen játsszuk ki. Mindenkiben meg kell látnunk az értékeket, a felszínre kell hoznunk s meg kell alkotnunk az értékek egyezségét.” – nyilatkozta 75. születésnapján, nyilván okulva a sok csatában osztott és kapott sebből, átértékelve egykori debatter szerepvállalását.[3]

Féja 1936-ban a holt Áchim programját és szervezési módszerét sokkal ígéretesebbnek találta, mint a kor polgári ellenzéki politikusaiét együttvéve.[4] 1971-ben, Áchim születésének centenáriumán a békéscsabai ünnepség szónokaként így kezdte beszédét: „Áchim L. András alakja és történelmi jelentősége azóta csak nőtt előttem, szerepét ma még nagyobbnak látom, mint 1936-ban.” A beszédét így fejezte be: „népünk hősei és mártírjai sorában méltó helyet kérek Áchim L. Andrásnak, a századforduló legnagyobb magyar parasztforradalmárjának.”

Az évfordulós ünnepségek vezérlő elvét az emlékbizottság, amelynek Féja is tagja volt, így fogalmazta meg: „Senki ellen, de Áchimért.” „Áchim centenáriumának a megnyilatkozásai nem irányulhatnak Bajcsy-Zsilinszky Endre ellen, tehát nem bocsátkozunk az Áchim–Zsilinszky-dráma taglalásába, inkább az »élő Áchimot«, a forradalmárt, a népvezért, az egykori parlament leghaladóbb képviselő tagját helyezzük megillető helyére. Ugyanakkor többen s igen helyesen kifejtették, hogy szűnjenek meg Áchim személye ellen még mindig fel-felbukkanó gyalázkodások, és politikai szerepének lekicsinylésére irányuló egyre hiúbb kísérletek.”[5]

Féját a Zsilinszky baráti kör tagjai olyasmivel vádolják, amit nem követett el, pontosabban nem ő követte el. Domokos József állította ugyanis Áchim L. András című könyvében, hogy az utolsó, halálos lövést Endre adta le, tehát ő a gyilkos.[6] A Két per egy kötetben című könyvében ezt az állítását feltevéssé szelídítette. Változatlanul hangsúlyozta viszont, hogy számos körülmény szólhat Endre bűnössége mellett,[7] a cselekmény jogi megítélése szempontjából egyébként sem döntő jelentőségű, hogy lőtt-e vagy nem, hisz „Áchim L. Andrást a két Zsilinszky fiú gyilkolta meg.” Csupán erkölcsileg eshet latba, hogy „a menekülő Áchimra ezt a hátulról, orvul leadott [halálos] lövést Endre követte-e el vagy sem.”

Domokos József bíró volt, s álláspontját jogászi érvekkel támasztotta alá. Személye miatt kikezdhetetlennek bizonyult: magas köztisztséget töltött be a Kádár-korban, a Legfelső Bíróság elnökeként ment nyugdíjba, régi baloldali múlttal rendelkező, kommunista párttag volt, így ad hominem őt magát nem lehetett kikezdeni. Annál inkább Féja Gézát, ráadásul az uralkodó eszmék alapján, így a Domokos Józsefnek szánt támadás is Féja ellen irányult. Többek közt azért is, mert Féja a hetvenes években, feltehetően éppen 1971-ben, az Áchim-centenárium alkalmával megismerkedett Domokos Józseffel, akivel később néhány alkalommal össze is jöttek. Féja Domokost szerepeltetni akarta a tervezett Áchim-drámában.[8] Közeledésüket Áchim-vonzalmuk motiválta s nem Zsilinszky-ellenesség. Sőt, Domokos József első, élesen, olykor hideg szemmel megformált Zsilinszky-képén a Féjával való megismerkedés valamelyest enyhített. A Két per egy kötetben közös beszélgetések során is formálódhatott. Újabb könyvében Domokos azt a Féjától sem idegen koncepciót képviselte, amelyet kötete hátsó borítója így fogalmazott meg: „Hosszú út vezetett az Áchim-pertől Sopronkőhidáig, közben harminchárom év telt el. Egész emberöltő. Ezalatt Bajcsy-Zsilinszky Endréből, a merénylőből, az antifasiszta ellenállás halhatatlan mártírja lett.”

Látható, hogy az Áchim alakja körül kialakult értékelési csatározásokban Féja nem Zsilinszky támadójaként, hanem mint Áchim híve és felértékelője lett ütközőpont, sőt, ellenfél. Ő az, aki a legerősebben zavarta a minél rosszabb Áchim, annál jobb Zsilinszky  –  a  történészekhez  egyébként  méltatlan – felfogást. A támadásokban mindig feltűnik Áchim neve is. Féját a szóbeszéd akkor hozta hírbe egy Zsilinszky-ellenes tüntetés szervezőjeként, midőn 1945-ben Békéscsabán cikksorozatot adott közre a Viharsarok lapszámaiban, egy tervezett Áchim-könyv részleteit. 1947-ben a Féja ellen készülő vádirat híre a magyar sajtóban egyedülálló kiemeléssel, szenzációként került – figyeljünk újra a névre – az Antalffy Gyula szerkesztette Kis Újság címoldalára, felülszedéssel, öles betűkkel[9] – Féja ekkor Békéscsabán Áchim L. András népi kollégiumot szervezett. 1971-ben, Áchim L. András születése 100. évfordulóján Féja tagja az emlékbizottságnak, ő a békéscsabai ünnepség szónoka. Ekkor ismertette – jól időzítve – a már évekkel korábban megjelent Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről című kötetet Bata Imre, aki a szerkesztővel, Vigh Károllyal a Nemzeti Múzeum épületében együtt dolgozott, kollegiális kapcsolatban állt vele. Bata egyoldalúan és támadólag foglalkozott Áchim és Féja alakjával.[10] 1982-ben egy Áchimról indított vita kapott gyors és meglepő, de jól időzített Féja-elágazást az Új Tükörben. Érdemes ennek kulisszái mögé pillantanunk. Röviddel előbb jelent meg posztumusz egy folyóiratban Féja Géza Bajcsy-Zsilinszky Endre című visszaemlékezése, a Lapszélre egyik fejezete.[11] Ezzel egy időben „ismertette” Kubinyi Ferenc az Új Tükörben Tibori János történész kutatásait, élesen Áchim-ellenes hangot ütve meg.[12] Cikke magában hordta az Áchim-hívek, így a Féja-elleni támadás lehetőségét is, ami hamarosan be is következett. Újra ismerős nevek, az 1935-ös decemberi „jelenet” résztvevői. Antalffy Gyula „hozzászólásában” Áchim ürügyén Féját vette célba, Talpassy Tiborra hivatkozva.[13] Az Áchim-vitában az Új Tükör eléggé nyitott volt, a Féja-elágazást viszont előítéletszerűen kezelte, vitára nem adott lehetőséget. Az író fiának rövid kis megjegyzése mellett[14] más ellenvélemény nem kaphatott helyet, míg Antalffy és a vitaindító Kubinyi kétszer is visszatérhetett Féja szerepére, találóbb lenne azt mondani: megrágalmazására.[15] Az egész vitát nyilvánvalóan a baráti kör kezdeményezte, és szabta meg taktikai irányát, ezért került a középpontba újra Áchim halála, történelmi szerepének leértékelése, s ezért irányult az egész cikkezés az Áchimot nagyra becsülő Féja megbélyegzésére. Antalffy egy későbbi, elég ügyetlen elszólása is felfedi az összefüggéseket: „Féja tragikus úttévesztését ma már persze senki sem hánytorgatná fel, ha személyét egyesek nem próbálnák kijátszani Bajcsy-Zsilinszky ellen, egyebek közt azzal, hogy az Áchim-ügyet »Féja minden alapot és jóhiszeműséget nélkülöző véleménye alapján« (Vér Andor fogalmazása) ítélik meg.”[16] Mi a baj végül is Féjával: el nem évülő „háborús bűnei” vagy Áchim-pártisága?

Mielőtt azonban az Áchim-ügybe jobban belemélyednénk, érdemes teljes egészében idéznünk azt a hosszabb szövegrészt, amelyben Féja a parasztpolitikus halálát tárgyalta, és amely Zsilinszkyt úgy felháborította. „A politikai harcból Békéscsabán – írta Féja 1937-ben – egyre inkább élet-halálharc lett. Áchim, igaz, meg is verette ellenfeleit, ő maga sem riadt vissza olykor a személyes inzultustól, viszont ellenfelei belőttek tanyai lakásának az ablakán. Áchim tanyai lakásának ablakait és ajtaját vasredőnnyel látta el, »az ismeretlen tettesek« azonban a vasredőnyt is átlőtték. Aznap este nyűgösködött a kisfia, s apja magához vette az ágyban. Ez volt a szerencséje, mert az első lövés után megragadta a gyereket és az ágy alá dugta, ekkor sivított el ágya felett a második lövés. Ha le nem hajol (miközben fiát az ágy alá dugta), pontosan a fejét éri. A választott ember ritka szerencséje védte meg ezúttal, de a »szerencse« nem tartóztatta fel a végzetet, a tragédiát. Áchimot a véle szemben álló társadalmi réteg halálra ítélte. Csak az volt a kérdés, hogy pillanatnyi hevületében kiből robban ki ez a társadalmi ítélet. Az Áchim-ügy tárgyalásán a város vezető lelkésze is azt vallotta, hogy ő is lelőtte volna Áchim Andrást. Nincs semmi kétség: aki egy családi ügyből kifolyólag megölte, talán egészen önkénytelenül, de a maga társadalmi rétegének ítéletét hajtotta végre, s tette után is azt érezte, hogy a cselekedete nem egyéni tett volt, hanem engedelmeskedett saját közössége parancsának.

A halál előtt megindult Áchim L. András ellen a kíméletlen személyi hajsza. Magánéletének egyetlen mozzanatát sem kímélték. »Beteg idegzetű« embernek híresztelték, fantasztikus hírek indultak meg, hogy mennyi vagyont szerzett. (Halála után derült ki, hogy vagyoni mérlege jelentékeny terheket mutat, a szép vagyon jórészét megette a politika.) Áchim keményen támadott vissza s érezte, hogy ez a végső harc. Az izgatott vitában kissé elhamarkodottan ítélt: azt hitte, hogy id. Zsilinszky Endre áll a támadók háta mögött, holott a támadó hadjáratnak csupán mellékszereplője volt. A látszatok Áchim vélekedése mellett szóltak, Áchim tehát id. Zsilinszky Endre ellen fordította vádjait és támadásait. Felelősségre vonása közben 1911-ben a saját lakásán lőtte le, a törvényes ítélet megállapításai szerint Zsilinszky Gábor. A nyomában lefolyt bűnper minden mozzanata is végtelenül jellemző az akkori Magyarország arcára. A halott parasztvezért egy kicsit sem kímélték, a vádak zavaros folyama a halál után is tovább folyt. Halálának okozóit a gyulai esküdtek felmentették. A kúria új tárgyalást rendelt, de a budapesti esküdtek ismét felmentő ítéletet hoztak. Ekkor mondotta a tanács elnöke a tetteseket védő ügyvédnek, hogy sikerült Áchimot feltámasztania...

Alakját ma is legenda s pletyka lengi be. Azt beszélik, hogy pánszláv volt, holott a tények másról beszélnek. Magyarsága mellett számtalanszor bizonyságot tett; mikor egy ízben kortes útra kísérte Hodzsa Milánt, nem akart szlovákul egy szót sem beszélni. Viszont a nemzetiségek jogos követeléseit mindig támogatta, de ugyanakkor a nemzetiségi képviselőket bevonta a magyar parasztpárt munkájába, közelebb akarta őket hozni a dunai fajok közös nagy szociális problémáihoz, tehát a merev s szűk soviniszta-szeparatista iránytól akarta elvonni a nemzetiségi képviselőket [...] Ebben az időben már útnak indult Nagyatádi Szabó István óvatos dunántúli kisgazda pártja is. A jövő útját e két mozgalom jelezte. Áchimban a tiszántúli forradalmi erejű parasztmozgalmat ölték meg, s Nagyatádi most már egyedük maradt a porondon. Holott 1918 októberére Áchim érkezett volna be. Ha abban az időben Áchim él, kommunizmus talán nem lett volna, de a földbirtokreform minden bizonnyal megtörténik. 1920-ra azonban már csak a dunántúli kisgazda-mozgalom maradt életben, mely az esedékes történelmi feladatra teljesen képtelennek bizonyult.

Áchim egy nagy népi-történelmi folyamat természetes hulláma  volt,  az  időben  vállalható  legnagyobb  magyar  feladatot vállalta: Dózsa s Budai Nagy Antal hagyományát folytatta. A magyar társadalom sajátságos alkata végzett vele, mielőtt a hatalommal, a hivatalos tényezőkkel igazában megütközhetett volna.”[17]

A Féját támadók Áchim-tanulmánynak, Áchim-ügynek nevezték az idézett írást, elhallgatták, hogy a Válaszban 1937 februárjában megjelent írás a Viharsarok egyik fejezete. A Gömbös felé tájékozódás vádjaihoz ugyanis nehezen illett volna Féja jelentős, a Kádár-kor irodalmi értékrendjében szinte egyetlen jelentősebb műveként elfogadott, egyértelműen baloldali szociográfiája. E mű, mint ismeretes, Magyarországnak arról a vidékéről szól, ahol „az elmék és a szívek sohasem tudtak belenyugodni a meglevőbe.”[18]  Az agrárszocialista mozgalmak ismertetésekor felvillan a parasztvezérek – Péter András, Szántó Kovács János, Csala Imre – arcéle, hogyan hallgathatott volna tehát Féja – akár Zsilinszky iránti tapintatból is – Áchim L. Andrásról? Aki tehát Zsilinszky Endre „kifakadásával” magyarázza Féja „szembefordulását”, nem állít kevesebbet, mint hogy Féja egy 1935-ös kisebb jelentőségű ügy miatt bosszúból egész könyvet írt Zsilinszky ellen! Célravezetőbb azt firtatni: vajon miért emelte ki Féja az Áchim-fejezetet a könyvből, miért járult hozzá a folyóiratbeli közléshez, hisz tudván tudta (tudnia kellett), hogy Zsilinszkyt érzékenyen érintheti.

1937 februárjában vagyunk, egy hónap múlva bont zászlót a Márciusi Front, melynek múzeumkerti seregszemléje a korabeli sajtó szerint „a magyar paraszttal, munkással, bányásszal való közösség-vállalás ünnepe volt.”[19] Tömegmozgalom készülődik, keresi az eszközeit, a jelen és a múlt felzaklató képeit. Féja, aki a Márciusi Front egyik vezetője s az ünnepség szónoka, példaképét, talán arcmását is látta Áchimban. Milyen is volt a parasztvezér? Vas Vilmos, Áchim egykori háziorvosa írta a visszaemlékezésében: „Ebben a században [...] már egy új hatalom lépett fel: az az ember, akire a tömeg hallgat, és aki képes a tömeget vezetni. Áchimban pedig fokozott mértékben volt meg ez a képesség. [...] Áchim vitte először harcba a népet. Megmozdult az utca: tömeg az egész vonalon. A szavazat nélküli parasztproletárok gyorsan mozgósítható s elszánt, harcos tömegét tömörítette. Nem volt szavazati joga, s mégis ő döntötte el a harcot.”[20] Féja Géza szereplései ez idő tájt Áchimot formázzák. Kovács Imre szerint „amint hosszú, vékony szikár alakja megjelenik valahol, a levegő megtelik szikrával és az ember nem tud megszabadulni egyéniségének reálisan megalapozott páthosza alól.”[21] József Attila „lobogótüzű igehirdetőnek” nevezte.[22] Meggyőződhetünk minderről Féja Géza 1937. március 15-i múzeumkerti beszédének stílusából: „Ezennel meghívom a harci szellemeket hárommillió koldus és elnyomott kisparaszt élére. Két út vár a magyar ifjúságra. Beérheti a magyar feudalizmus és kapitalizmus morzsáival, de csinálhat történelmet is. Mi talán hamarosan elhullunk, de jöjjenek százak és ezrek a helyünkre, a magyar nép élére, akkor majd ismét lesz magyar március. Ti pedig, fiatal magyarság, új honalapítók lesztek.”[23] Féja ekkoriban nagyobbra nézett a személyes perpatvarkodásnál. A Viharsarok Áchim-fejezetének kiemelése, folyóiratbeli közlése nyugtalanító példa, amelyre a mozgalomnak volt szüksége a zászlóbontás előestéjén. A Népszava – a szociáldemokrata pártlap – Féja írására mint a harmincas évek nyomorúságára és politikai viszonyaira is fényt vető korrajzra hívta fel a figyelmet.[24]

Féja szociográfiája, mint közismert, meglehetősen nagy vihart kavart, a feszültségek azonban nem az Áchim-fejezet körül sűrűsödtek, a könyvről írt több száz cikk közül csak néhány foglalkozott érdemben – legalább egy-két mondat erejéig – a Féja-féle Áchim-képpel, amely a közvéleményben egyáltalán nem keltett nyugtalanságot, s nem is vert nagyobb visszhangot. Tudunk arról, hogy Szeberényi L. Zsigmond békéscsabai esperes vitacikkének a közlését a Válasz megtagadta, s arról is, hogy megjelentetése esetén a folyóirat írógárdája megvédte volna Féját és Áchim meghurcolt emlékét.[25] Mindössze egy olyan ismertetést találtam, amelyik bírálta Féja Áchim-képét – a Zsilinszky-környezetből egyébként ismerős érvek alapján. A névtelen szerző bensőséges kapcsolatban állhatott az esemény szereplőivel, esetleg magával Zsilinszky Endrével is, mint megjegyezte: „Ezeket az időket és eseményeket magam is jól ismerem, az akkori időkről kész tanulmányom van s egyszer nekem is bővebben lesz alkalmam foglalkozni a dologgal.”[26] A cikkíró szerint Féja „Áchim L. Andrásnak, a csabai parasztvezérnek szerepét [...] teljesen egyoldalú információk alapján írta meg [...] csak az Áchim-tábortól kapott adatokból festi meg a parasztvezér alakját, szereplését, életét, halálát. Ez a rész elhibázott. Áchim személyes tapasztalataim szerint nem a népjogokért küzdött, hanem az úri jogok ellen, s az író azt a harcot, amelyben Áchim elbukott, nagyon egyoldalúan festette meg. Ez a hibája a műnek. Áchim szerepének megírása sokkal szélesebb körű tanulmányozást igényelt volna, s Áchim nem a népjogok védelmében halt hősi halált – vagy pláne mártírhalált – mint Féja írja, hanem egy elmérgesedett személyi harcban esett el, az volt a közvetlen oka halálának, hogy a becsületében megtámadott apának fiai – a Zsilinszky-fiúk – kérték tőle számon az apjukon ejtett sorozatos sérelmeket.”[27]

Érdemes felfigyelni: a cikkíró a könyv egyoldalú koncepcióját bírálta, de nyoma sincs, hogy Féja Zsilinszkyt Áchim gyilkosának tartaná. Mint látjuk majd, Zsilinszky sem ezt kifogásolta Féja cikkében, hanem a tette értelmezését.

A Viharsarok kritikái között az Áchim-fejezetről ezen túl csak elismerő megjegyzéseket találunk. Az alábbi szemelvények azt érzékeltetik, hogy Féját nem kicsinyes szempontok vezették Áchim alakja megidézésekor. Nagyobb volt a kor, a mű és Féja tétje is. Darvas szerint Féja „könyvének egyik legnagyobb jelentősége: az a dialektikus társadalomtudományi látás, ahogyan az eléje bukkanó tényeket, jelenségeket összefogja, értékeli, sőt, sokhelyütt újraértékeli (pl. Áchim András szerepe).”[28] Veres Péter úgy látta, hogy a parasztvezérekről írott fejezetben „maga az osztály támadt fel. Rá kell csak nézni az Áchim tribunfejére és a Szántó Kovács államférfihoz méltó tekintetére, s megláthatjuk, hogy velük egy történelmi katasztrófa történt, amely csakúgy, mint Mohács, nemcsak a parasztságot sújtotta, hanem a magyar fajtát is.”[29] „Az arckép, melyet Féja Áchimról rajzol, történeti igazolása ennek a szenvedélyes és mégis eszes embernek, aki egy egész ellenséges világ ellen kiállt, és akinek ezért életével kellett bűnhődnie” – írta Káldor György.[30] A Magyar Hírlap cikkírója szerint: „Nem véletlen, hogy e tájon született és élt Áchim L. András, a korai magyar agrárszocializmusnak mindeddig félreismert és ferde színben feltüntetett apostola, akinek a követeléseit és célkitűzéseit túlnyomó részben igazolta az idő, amely a kevésbé radikális elemeket is rádöbbentette birtokelosztásunk igazságtalanságaira. (Féja Géza néhány gyönyörű oldalon megrajzolja a lelőtt parasztvezér markáns portréját, s rámutat arra is, hogy Áchim L. András cikkei Ady Endre publicisztikájának rokonai, stílusa pedig mintha Szabó Dezső őse lenne. Azt hisszük, hogy ez a pár oldal – vázlat. Vázlata Féja Géza készülő Áchim-könyvének. Ha valaki, hát ő hivatott ezt a biográfiát megírni.”[31] Bálint György szerint „Áchim L. András [...] életének rövid vázlata ellenállhatatlanul beperzseli nyomait az olvasó emlékezetébe.”[32] A legtanulságosabb talán Fischer Ferenc összehasonlítása: „Az alföldi parasztmozgalmak történetéről, annak a világháború előtti hullámairól nem lehet írni anélkül, hogy Áchim L. András markáns egyénisége az események középpontjába ne lépne. Az idei könyvtermés két értékes műve is foglalkozik a csabai népvezérrel és fellépésének hatásával. Két kép bontakozik ki a műből, ugyanannak az embernek két fotográfiája. Féja Géza festette viharos könyvében az egyiket, Szeberényi Zs. Lajos a másikat »A parasztság története«  című hatalmas munkájában. Mennyire különbözik egymástól a két arckép! Féja Géza a földnélküli magyarság igazi, elhivatott vezéreként mutatja meg Áchim L. Andrást. Szerinte Áchim történeti küldetést teljesített, zseniális tehetséggel képviselte a népi érdekeket, annyi tehetséggel, amennyi alkalmas lett volna arra is – ha Áchim megéri a világháború utáni földreform idejét –, hogy ezt a reformot igazában meg is valósítsa és éljen a helyzettel, amivel élni Nagyatádi Szabó István csak félsikerrel vagy balsikerrel tudott. Szeberényi Zs. Lajos is elismeri Áchim nem mindennapi képességeit. »Valóságos politikai zseni volt« – írja. Kitűnő emberismerőnek, kiváló szónoknak tartja. De Féja fenntartás nélküli rajongásával szemben Szeberényi Zs. Lajos éles kritikája alá veszi Áchim politikai magatartását, személyét és politikáját többször illeti a demagóg jelzővel. »Az igazi alkotáshoz hiányzott belőle a meggyőződés mélysége, feldúlta Csabának, ennek a különben csöndes vidéki helynek a békéjét.« És így sorra sok fényes tulajdonság, maga mögött húzva a hibák megdöbbentő árnyékát. A »Viharsaroknak« és »A parasztság történetének« lapjairól két Áchim néz szembe egymással. Csábít az alkalom, hogy elmélyedjünk a kérdés lényegében, és részletes tanulmány tárgyává tegyük a csabai népvezér legendás alakját és ezzel együtt megvizsgáljuk az okokat, amíg még mindig, az Áchim halála óta háborúban és békétlen békében eltelt negyedszázad múltán is lehetővé teszik a kétféle szemléletet. Pedig ez alatt a huszonöt év alatt sok probléma megszűnt probléma lenni. [...] Nem tagadjuk meg azonban Áchim L. Andrásban a még ma is ható politikust és éppen ma, az eszmék zűrzavarának idején kell leszögeznünk, hogy Áchim politikája – divatos szavakat használva – szociális tartalommal telített népi politika volt. Népi alatt ezúttal valóban demokratikusat és szabadelvűt kell értenünk! Mert Áchim L. András mozgalma ízig-vérig demokratikus mozgalom volt. Nála az agrárkérdés megoldásáért és az emberi jogok egyenlőségéért folytatott küzdelem azonos magatartást jelentett.”[33]

Ha az Alsó-Tiszavidék szociográfiájának szerves része is Áchim megidézése, s nem Zsilinszky ellen volt kihegyezve, mégis tény, hogy Zsilinszky megbántódott az életrajz megjelentetésekor. 1937. február 8-án részletes levelet írt Németh Imrének, a Válasz felelős kiadójának, amely – tartalmát is érintő – rövidítéssel és kéziratos utóirata nélkül olvasható csak a Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről című kötetben.[34] A levélből nyilvánvaló, hogy Zsilinszky és Féja eltérően ítélte meg Áchim szerepét. Zsilinszky a politikai harc fő eszközének a sajtó- és törvényhozói (parlamenti) nyilvánosságot tartotta, a mandátumától „megfosztva” hivatásából kitaszítottnak érezte magát. Az Egyetlen út a magyar paraszt[35] című röpiratában Nagyatádi Szabó István, tehát az Áchimétól egészen eltérő típusú parasztmozgalom mellett kötelezte el magát. Féja viszont már 1932-ben a tömegesség mellett érvelt, midőn létrehozta a Márciusi Fiatalok szemináriumát. Kétségtelen tehát, hogy Féja „üzenni” is akart e cikk kiemelésével, amit Zsilinszky mellesleg meg is értett, s levelében „válaszolt” Féjának. Szerinte Áchimot „az egyéni erőszakosság és terrorista cselekmények módszere, az elvi küzdelem és a nagyvonalú felszabadítás útjáról való letérés” jellemezte. Idézem: „az egyéni terrorista módszerek mindig idegenek és undorítóak voltak előttem. [...] De én még a becsületes felkelés módszerét is eleve elvetettem [...], aki ezeket a módszereket próbálja elvakultan glorifikálni, az nem végez jó magvetést, az sárkányfogat vet ugyan, de olyanokat, amelyekből sohasem lesz igazi, népi haderő és nagyvonalú szabadságharc.”[36]

Zsilinszky véleménye nemcsak Áchim megítélésében tért el a Féjáétól. Elvetette a Viharsarok egész koncepcióját: „igazán függetlenül attól az igazságtalan és hamis beállítástól, melyben Féja az Áchim alakját és történetét kezeli, az egész könyvet kezdettől fogva elhibázottnak és szerencsétlennek tartom. Kritikám a könyvről befelé még rosszabb, mint a Németh Imréé volt, többek között azért is, mert nem elég egzakt és mert valósággal glorifikálja azt az egyéni terrorista módszert, amely csak arra jó, hogy zsákutcába vigyen egy nagy mozgalmat.”[37] Zsilinszky és Féja között tehát az elvi eltérések nemcsak Áchim megítélésében, hanem a politikai harc módszereit illetően eléggé jelentősek ekkor már ahhoz, hogy útjuk szétválását indokolják. Szétválásukat karrierizmusra és személyes bosszúra egyszerűsíteni önállóságának, döntési szabadságának a tagadása lenne.

A kérdésnek azonban van még egy további, Féja erkölcsi megítélésével összefüggő leágazása. Az nevezetesen, hogy Féja valóban Zsilinszkyt tekintette Áchim gyilkosának, hazugságszámba véve a feddhetetlen, szavahihető Zsilinszky neki tett vallomását az esetről? Igaz-e az, hogy orvul, a Válasz körének tudta nélkül támadott Zsilinszkyre, s később a népi írók felszólítása ellenére is megtagadta a helyreigazítást?

Nézzük először a gyilkosság vádját!

A Zsilinszky fivérek, Gábor és Endre, mint ismeretes, együtt kérték számon Áchimon a családi sérelmeiket, e „számonkérés” okozta a parasztvezér halálát. Mint emberölés társtettesei együtt álltak a bíróság előtt is, amely gyilkossággal vádolta őket. A gyilkosság az emberölés egyik minősített esete, előre megfontolt szándékot feltételez; a büntetőjog akkoriban megkülönböztette még a nem előre megfontolt szándékkal történt szándékos emberölés, valamint az erős felindulásban elkövetett emberölés eseteit is.

A Zsilinszky fiúk pörében csupán a jogi minősítés volt kérdéses; az esküdtszék azért hozott felmentő ítéletet az egyébként halállal büntetendő gyilkossági perben, mert nem állapított meg előre megfontolt szándékot, úgy találta, hogy Zsilinszky Gábor bátyja védelmében jogos önvédelemből – erős felindulásban – lőtt Áchimra. Féja a Viharsarokban – mint láttuk – csak utalásszerűen, igen röviden (egy politikai portré kívánalmainak megfelelően) foglalkozott Áchim halálával. Ifj. Zsilinszky Endre nevét le sem írta, a vizsgálatnak megfelelően közölte, hogy „Áchimot felelősségre vonása közben 1911-ben saját lakásán lőtte le, a törvényes ítélet megállapításai szerint Zsilinszky Gábor.”[38] Féja előadása a továbbiakban is megegyezett Zsilinszkyével.[39] A számonkérésre Féja szerint is családi okból került sor; ő is hangsúlyozta, hogy Áchim mindinkább dúvaddá vált, keményen támadott, nem riadt vissza a személyes inzultusoktól sem, vádjait nem teljesen joggal fordította id. Zsilinszky Endre ellen, akiben elhamarkodottan látta az ellene megindult hajsza irányítóját.[40] Hitt-e tehát Féja Zsilinszkynek, aki az esetet neki korábban többször elmesélte? Maga Zsilinszky sem azt vetette Féja szemére, hogy őt gyilkossággal, egyáltalán olyasmivel vádolná, amit nem követett el. A tettük értelmezése háborította fel. „Féja most cikkében mégis úgy tüntet föl engem és öcsémet, mintha egy osztály részéről hozott halálos ítéletet hajtottunk volna végre, még szép, hogy nem mondja, hogy öntudatosan, parancsszónak engedve. Hát ennél valótlanabb és igaztalanabb beállítást még legádázabb ellenségemtől sem várhatnék.”[41] Féja ugyanis – a Viharsarok koncepciójával összhangban – a történteket a paraszti osztályharc keretei között értelmezte. Előadása azt érzékeltette, hogy Áchim és politikai ellenfelei küzdelméből Áchim számára mindinkább élet-halálharc lett, az uralkodó osztály a megsemmisítésére törekedett. Áchim halálának ez a beállítása nem Féja találmánya, közvetlenül a tragédia után Jászi Oszkár is úgy látta, hogy a „lármás és véres dráma mögött szociális energiák működtek”; Móricz pedig „az egész úri társadalmi osztály intelligenciabeli csődjének” tekintette.[42]

Féja, midőn egy osztályérdek öntudatlan, vak eszközeként ábrázolta a Zsilinszky fiúkat, tulajdonképpen lefokozta az egyéni jelentőségüket, s ezzel csökkentette a felelősségüket, gyilkossággal nem őket, hanem az úri társadalmat vádolta. A már említett Új Tükörbeli vitában Kubinyi Ferenc mindenáron azt akarta bebizonyítani, hogy Féja Zsilinszkyéket politikai gyilkosság hírébe keverte.[43] Midőn Féja Válaszbeli cikkét idézte, a felfogásának ellentmondó részt egyszerűen elhagyta, anélkül, hogy a csonkítást a szokásos módon érzékeltette volna. Az árnyalatok iránti érzék kérdése, hogy tud-e valaki különbséget tenni politikai gyilkosság s aközött, hogy a családi indítékú, politikamentes tettben egy osztály megérlelődött ítélete is kifejeződött. Féja ugyanis ezt állította.

Nem árt emlékezetünkbe idéznünk: Zsilinszky nemcsak a személyét illetően tekintette valótlannak Féja beállítását, nemcsak azt cáfolta, hogy ő és fivére egy osztály halálos ítéletét hajtották végre, hanem elutasította azt is, hogy ilyesfajta osztályítélet egyáltalán létezett volna. Szerinte Áchim végzetét kizárólag a egyéni erőszakossága és terrorista cselekményei idézték fel.

Féja írásaiban a „történelem szociális arcának” megmutatására törekedett. Az Áchim-dráma társadalmi hangsúlyait erősítette a kor feladataihoz erősen kötődő iránya, a Viharsarok egész koncepciója. Megsejtette ezt Zsilinszky is Németh Imrének címzett levele autográf utóiratában: „Valami neo-jászizmus bujkál a Féja szerencsétlen egyoldalúságaiban, amely kissé magyarabb hangszereléssel meg jogi, állampolitikai és történelmi süketséggel akarja erősíteni a fogékonyságot a szociális szellemek (és pedig meglehetősen vékonypénzű szellemek) iránt. Nekem neo-bűnöm egyes ifjú titánok előtt, hogy nemcsak a nagybőgő hangját hallom ki az életszimfóniából, mint ők. Boldogok a süketek, mert övék a zenei mennyek országa.”[44]

Az Áchim L. András, a parasztkirály című tanulmány megjelenése után Zsilinszky helyesbítést kért: „Nem tudom, van-e még arra mód, hogy Féja könyvének kérdéses részében az igazságnak megfelelő apró változtatások történhessenek” – írta Németh Imrének.[45] Kubinyi szerint[46] Féja nem tett eleget a kérésnek, noha csak a helyreigazítás elől tért ki, Zsilinszky óhajának megfelelően azonban „apró változtatásokat” tett a könyvében, több ízben is. Ez a magyarázata annak, hogy a Viharsarok Áchim-fejezetének a Válaszban megjelent eredeti szövege mellett három további változatát ismerjük. A variánsok azt igazolják, hogy Féja az eredetihez képest a további kiadásokban korrigált Zsilinszky javára.

Féja Zsilinszkyre tekintettel hagyott ki a folyóirat-publikációhoz képest egy bekezdést a Viharsarokból: „Nincs semmi kétség: aki egy családi ügyből kifolyólag megölte, talán egész önkénytelenül, de a maga társadalmi rétegének ítéletét hajtotta végre, s tette után is azt érezte, hogy a cselekedete nem egyéni tett volt, hanem engedelmeskedett saját közössége parancsának.” A törlés tompított a családi indíték és osztályérdek – Féja koncepciójából fakadó – összekapcsolásán is, noha Féja nem tette magáévá Zsilinszky felfogását, miszerint Áchim sorsát az egyéni terrorizmus és erőszakossága pecsételte volna meg. Ennek a meggyőződésének megfelelően a bekezdésből egyetlen mondatot megtartott, e szerint: „Áchimot a vele szemben álló társadalmi réteg halálra ítélte.”[47]

Említettem már, hogy ifj. Zsilinszky Endre nevét Féja eredetileg le sem írta, a Viharsarok 1937-ben megjelent második és harmadik kiadásából azonban elhagyta még a Zsilinszky nevet is. A Viharsarok 1957-es kiadásában[48] Féja Géza újra szerepeltette Zsilinszky Gábor és id. Zsilinszky Endre nevét, egy szón azonban még itt is igazított. Az eredeti szöveg a bírósági tárgyalásra utalva Áchim halálának okozóit említette, e társtettesi jogállásnak megfelelő kifejezést Féja egyes számra, okozójára javította. A Válasz-szöveg soha többé nem jelent meg ugyanabban a formában.

Írótársai szolidárisak voltak Féjával. Sárközi György leszögezte: „A Válasz szerkesztősége természetszerűleg a közölt cikkel azonosítja a felfogását.” Védte Féja koncepcióját, elismerve, hogy vitatható ugyan Áchim karaktere, „de mozgalmi és kortörténeti jelentősége nem”, s „hogy a történész ezt a jelentőséget milyen mértékben hangsúlyozza ki, az individuális.”[49] Németh Imre a visszaemlékezésében azt is megírta – amit általában elhallgatnak: a Válasz köre elvetette, hogy az Áchim-cikket Féja helyreigazítás formájában korrigálja, helyette engesztelő küldöttségjárás mellett döntöttek, tehát csak személyes, s nem elvi elégtételt láttak helyénvalónak.[50]

Zsilinszky Endre azt kérte Németh Imrétől, hogy ne dobják el a levelét, amely talán kortörténeti értékű. S az is valóban, ám nem Féja „árulásának” a bűnjele, ahogyan azt például az Új Tükör Áchim-vitájában állították, hanem annak a megrázó bizonyítéka, hogy „a Zsilinszky dráma a politikus drámája, amely a politikai tudatosság első lépcsőfokával kezdődik,”[51] s nem az Áchim-üggyel. Bajcsy-Zsilinszky Endre Németh Imrének írt levele az igazi Zsilinszky-dráma egyik pillanatfelvétele a hivatásától éppen megfosztott, mandátum nélkül, fegyvertelenül tipródó politikusról, 1937-ben.

 

[1] Lapszélre, i. m. 150. old.

[2] Uo. 148.

[3] Zimonyi Zoltán Kráterarc, vulkános élet. Beszélgetés a 75 éves Féja Gézával, Napjaink, 1975. 12. sz.

[4] Féja Géza Legenda és valóság. Törzsek, hajtások, Szépirodalmi, 1978. 390. old. A további idézetek: 366. és 381. old.

[5] Uo. 382. old.

[6] Domokos József Áchim L. András, Kossuth, 1971. 321. old.

[7] Magvető Könyvkiadó, Tények és tanúk sorozat, Bp. 1978. Az idézetek: 49. és 50. old.

[8] Zimonyi, Kráterarc, vulkános élet, i. m.

[9] Vádirat Féja Géza ellen. Kis Újság, 1948. január 21.

[10] Bata Imre Kortársak Zsilinszkyről. Kortárs, 1971. 3. sz. 488-490. old.

[11] Féja Géza Bajcsy-Zsilinszky Endre. Új Forrás, 1981. 6. sz., 1982. 1. sz.

[12] Kubinyi Ferenc Vita egy legendáról. 11-3. rész. Új Tükör, 1981. 52., 1982. 1. és 2. sz.

[13] Új Tükör, 1982. január 24. 17. old.

[14] Féja Endre hozzászólása. Új Tükör 1982. április 18. 45. old.

[15] Új Tükör, 1982. január 24. 17. old. (Antalffy), Új Tükör, 1982. március 14. (Kubinyi), Új Tükör, 1982. április 18. 45. old. (Kubinyi), Új Tükör, 1982. május 9. 45. old. (Antalffy).

[16] Antalffy, A féloldalas Féja.  i. m. 8. old.

[17] Féja Géza Áchim L. András, a „parasztkirály”. Válasz, 1937. 2. sz. 68-69. old.

[18] Féja Géza Viharsarok 1. kiadás. Athenaeum, 1937. 5. old.

[19] Válasz, 1937. 256. old.

[20] Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről, i. m. 63., 69. old.

[21] Kovács Imre Féja Géza. Kelet Népe, 1937. március 45-46. old.

[22] József Attila Összes Művei, i. m. 274. old.

[23] Magyar Március. Féja Géza beszéde a Múzeumkertben. Magyar Út, 1937. március18. 4. old.

[24] Borgisz [Révész Mihály] Népszava, 1937. február 9. 6. old.

[25] Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről, i. m. 233. old.

[26] Vasmegyei Magyar Jövő, 1937. május 4-6. old

[27] Uo. 5-6. old.

[28] Darvas József Magyarország felfedezése. Gondolat, 1937. 3-4. sz. 169-174. old.

[29] Veres Péter Négy arckép a Viharsarokból. Magyarország, 1937. március 18.

[30] Káldor György A magyar agrárszocializmus problémája. Új Szellem, 1937. 6. sz. 11-12. old.

[31] S. Féja Géza vádirata. Magyar Hírlap, 1937. március 28.

[32] Bálint György Két új szociográfiai könyv. Nyugat, 1937. I. k. 370-371. old.

[33] Dr. Fischer Ferenc Áchim L. András két arca. Délmagyarország, 1937. május 2.

[34] I. m. 221-236. old.

[35] Bajcsy-Zsilinszky Endre Egyetlen út: a magyar paraszt. Kelet Népe kiadása, 1938.

[36] Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről, i. m. 228-229. old.

[37] Bajcsy-Zsilinszky Endre levelei Kodolányi Jánoshoz. Közli Vigh Károly. Tiszatáj, 1986. 6. sz. 41-58. old.

[38] Viharsarok, i. m. 47. old.

[39] Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről, i. m. 227. old.

[40] Viharsarok, i. m. 47. old.

[41] Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről, i. m. 225. old.

[42] Jászi Oszkár „Békéscsaba”. Világ, 1911. május 19. Móricz Zsigmond A „parasztkirály” portréja. Világ, 1911. május 19.

[43] Kubinyi Ferenc válasza Féja Endre hozzászólására. Új Tükör, 1982. április 18. 45. old.

[44] OSZK kézirattár

[45] Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről, i. m. 229. old.

[46] Kubinyi Ferenc válasza Féja Endre hozzászólására. Új Tükör, 1982. április 18. 45. old.

[47] Viharsarok, i. m. 47. old.

[48] Viharsarok, 4. kiadás, Magvető, 1957

[49] Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről. i. m. 235-236. old.

[50] Uo. 233-234. old.

[51] T. Bíró Zoltán A Zsilinszky-dráma. Tiszatáj, 1982. 1. sz.